Windows 7 lehúzás

 2009.10.23. 20:40

Szögezzük le, a Windows 7 szerintem nagyon jó operációs rendszer, nem is használnám már május óta az RC-t, valamint nem vettem volna meg előrendelésben, ha nem így lenne. A probléma nem magával a termékkel van (ami igazából egy szolgáltatás, mert a szoftver terméket nem vesszük meg, csak a használati jogát), hanem az európai és ezen belül is főleg a magyar árképzéssel.

Az informatikai termékeknél sokan megfigyelhették már, hogy igen komoly hasznot tesznek zsebre a cégek, amikor egy amerikai piacra beárazott árut behoznak az Európai Unióba. Egy igen undorító gyakorlat, hogy a dollárban meghatározott árat 1:1-ben váltják át. Látogassunk el a Windows Marketplace oldalra, és válasszuk ki az Egyesült Államokat országnak. A kiszemelt produktum pedig legyen a Windows 7 Home Premium teljes verziós változata (OEM-et azért nem lehet kapni, ugyanis az EULA szerint az ilyen verziójú Windows supportját nem a Microsoft látja el, hanem az a cég, amelyik a terméket értékesítette). Az amerikai boltban az általam kiválasztott szoftver $119,99 már a miénk lehet. Az Egyesült Királyságban £79,99 a dobozos ára. Most pedig lépjünk be az eurózónába, no nem mint ország, az ugyanis "még 5 év", hanem mint vásárló. Németországban egy kicsit meglepődünk, ugyanis a termék ára €199,99. Hoppá, hát ezt meg hogy? Franciaországban €119,99, itt megfigyelhetjük az 1:1-es átváltást. Szegény belgákat még jobban átverik, ugyanis a flamand (Belgium(Dutch)) oldalon €199,99, míg a vallonok (Belgium(French)) €119,99 vehetik meg ugyanazt a terméket. Végezetül jöjjenek a nyertesek, az olaszok, akikek €209,00 kell kipengetniük. Ezek az eltérések magyarázhatóak lennének azzal, hogy az adott verziót lokalizálni kell, és ez komoly pénzösszegeket emészt fel, ugyanakkor, ha megvesszük az amerikai Ultimate verziót, akkor teljesen legálisan kicserélhetjük bármilyen nyelvűre (árbeli eltérések ennél a verziónál is megvannak).

Gondolhatnánk, hogy az eltérő forgalmi adó miatt lehet ilyen eltérés, de nézzük csak meg jobban az árakat, nem hiszem, hogy Németországban ez indokolná a franciánál €80 euróval magasabb árat. Forintosítva az árak így néznek ki:

Amerika: $119,99 = 21279 Ft
Egyesült Királyság: £79,99 = 23145 Ft
Németország: €199,99 = 53315 Ft
Franciaország: €119,99 = 31988 Ft
Olaszország: €209,00 = 55753 Ft

  És akkor most kapaszkodjon meg mindenki, jöjjenek a magyar árak. A legtöbb boltban OEM terméket árulnak, azonban azt sokan nem tudják, hogy ez a licensz géphez kötődik, tehát fő hardvert (processzor, alaplap) nem cserélhetünk alatta, valamint vagy 32 vagy 64 bites verziót kapunk csak. Az első bolt, ahol dobozos kiszerelést találtam, az a Szoftver ABC (Megjegyezném, hogy ez design szerintem a honlap indulása óta semmit nem változott. Annyira nosztalgikus.) itt a home premium full (angol és magyar egyaránt) 43000 Ft+áfába (53750) kerül. Mivel a fent felsorolt országok közül a miénknél nagyobb forgalmi adót szerintem egyik sem tud felmutatni, így az árképzésben valószínűleg minimális szerepe volt az adott ország adóterheinek. 

Gondoltam rá, hogy mivel nincs magyar Windows Marketplace, és az adott termék letölthető formában is elérhető, így megveszem interneten keresztül, az árat pedig $-ban fizetem ki. Jól jártam volna, azonban az ügyfélszolgálat elkeserített, hogy nem lehetséges a vásárlás. Szomorú. Így maradt az Amazon angliai boltja, amelyből szállítási költséggel is a magyar árak alatt tudtam maradni. Mivel Ultimate változatról van szó az sem számít, hogy angol, hiszen egyszerűen letölthetem hozzá a magyar nyelvi kiegészítést. A Microsoft Európai terjesztői nincsenek tisztában azza, hogy a XXI. században már csak pár kattintás egy angliai vásárlás. Reméljük a jövőben kicsit értelmesebben állapítják meg az árakat.

(Korábban próbáltam más számítástechnikai terméket is vásárolni Angliából, de sajnos kicsiny hazánk túlságosan "elmaradott" ország és ide nem szállítottak. Meglepő módon Szlovákiába és Romániába igen. Ezen lehet el kéne gondolkozni...)

 

Címkék: windows globalizáció átverés árképzés internetes kereskedelem windows 7 windows7 win7

A bejegyzés trackback címe:

https://k0zi.blog.hu/api/trackback/id/tr251470298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása