Figyelem! Az alábbi bejegyzés tartalmazhat olyan elemeket, úgynevezett spoilereket, amelyek a film történetére utalhatnak, így aki nem látta James Cameron legújabb alkotását, az inkább csak a mű megtekintése után olvassa el ezt a bejgyzést.

A minap kedvesemmel megnéztük 3D-ben az idei év talán egyik legjobban hypeolt filmjét, az Avatart. Sokan mondtak róla jókat (pl itt meg itt, vagy itt), imdb-n 8.8-ra értékelték, tehát valószínűleg tényleg nem egy Uwe Boll féle erőforráspazarlásról van szó. És valóban nem! A mozgókép már az első perctől magával ragadja a nézőt, a 3D-s élmény pazar. Leülsz a székbe és 161 percig fel sem akarsz állni onnét. Aztán egyszer csak vége lesz és elgondolkozol. Tényleg csak egy szórakoztató film volt ez? Egy új sci-fi, forradalmi technikával?

A film kicsit olyan, mint anno a PC-s játékvilágban a Crysis, amely olyan látványvilágot hozott a számítógépünk képernyőire, amiről korábban nem is álmodtunk. Nos, körülbelül az Avatar is ilyen. Adott egy csodálatosan részletgazdag világ, meg egy erősen előre gyártott Lego elemekből összedobott story, amely után bevallom, én kicsit vegyes érzelmekkel jöttem ki a moziból.

Szóval van ugye az emberiség, amelyik rátalál egy bazinagy őserdőre, amely egy holdon található a "kék Jupiter" mellett, neve pedig Pandora. A névválasztás is érdekes, utal egyfajta érintetlen paradicsomra, ahová az emberek elhozzák a pusztulást és a gonoszt (kinyitják Pandóra szelencéjét). Főhősünk egy mozgásában korlátozott tengerészgyalogos, akinek az ikertestvére fontos szerepet kapott volna a bolygó leigázásában kizsákmányolásában felfedezésében, ha élete fonalát nem vágta volna el valaki. Megérkezik, kikerekezik az űrhajóból, és ő lesz a tudósok között a hülyegyerek, aki majd megmutatja a tutit (ahogy ugye minden hősfilmben), gyorsan fel is töltik a WOW-ba MMORPG-be szóval az avatarba, és gerinctörött emberből, nagy kék izé lesz. Aki szépen lassan szellemileg is nagy kék izévé változik, majd elárulja a saját fajtáját. Szuper, és ő a főhős, akivel azonosulni kéne.

Megkapjuk, hogy mi a gonosz faj vagyunk, a rákfenéje a világegyetemnek, amit csak elárulni lehet. Köszi. Persze mi kicsit hevesebb vérmérsékletűek vagyunk, nem elégszünk meg egy kis taszigálással, ha egy jöttment megdugja a lányt elszereti a barátnőnket, aki addig a mi kedvesünk volt. No meg a na'vikkal az evolúció sem bánt el, nincs sötét- meg világoskék változat ebből a harmónikus fajból, így a faji ellentétek is kipipálva. Hála a kollektív tudatuknak, az ő hitük tulajdonképpen a bolygó tudata, az őseik tudása, így nem kell holmi keresztes, meg félholdas zászló alatt gyilkolászniuk egymást, hogy eldöntsék kinek van igaza (odamennek egy bokorhoz és megkérdezik tőle a hajukkal, hogy kinek van igaza).

Mi emberek nem tudunk így élni, sőt a földi fajok egyike sem, bármennyire is azt mondja nekünk a film, hogy ÍGY kéne élni. A film gyökeres ellentéte a Mátrix által felvázolt filozófiának, ahol az emberiség igényelte a sz*r világot, mert abban érezték jól magukat, majd onnét kitörtek egy még rosszabba. Ezzel szemben az Avatarban a főhős egy leszedált hippi kommunába vágyik, ahol az erdő színvilága a legdurvább LSD-s álomvilágot is agyonveri.

Hogy mégis miért sikeres ez a film? Nézzétek meg hányan játszanak MMORPG-t. Ők mind menekülnek ebből a világból, ahol sikertelenek, senkinek érzik magukat, mert testi hibáik gátlásossá tették őket. Átváltoznak és máris sárkányon lovagoló hősök lesznek. Az Avatar erről szól! De amint a Pandorán beköszönt a béke, majd mindenki elmegy 00FF00 színű leveleket nyaldosni, visszatér az emberek számára unalmas harmónia, amelyben nem tudnának élni, és vágynának az adrenalinfröccsös, véres, káoszra, amiről ez a film is szól.